Diákok
Orfű 2018
Nyári német nemzetiségi tábor Orfűn
A Boldog Gizella Katolikus Általános Iskola 22 felső tagozatos tanulója és három pedagógusa feledhetetlen napokat töltött 2018. július 2-6-ig Orfűn, a német nemzetiségi táborban.
A táborozóknak a Szent Márton Közösségi Ház adott otthont. Orfű nevezetességei közül jártak az Orfűi Malommúzeumban, megtekintették az Orfűi Tájházat és Kemencés Udvart. Túrázás alkalmával a Vízfő-tanösvényen eljutottak a Vízfő-forráshoz is.
Egyik nap kirándulást tettek Ófalura, ahol a Német Nemzetiségi Tájházban, -amely az idetelepült németség kultúráját őrzi- állandó kiállítás láthattak „Faesztergályos és székes mesterség” címmel. A saját készítésű hagyományos sváb étel elfogyasztása után bemutatót láthattak a gyékénnyel készített szék fonásáról, valamint ízelítőt kaptak faesztergályos műhelyben folyó munkáról.
Az időjárás is kedvező volt a számukra, így két délután az Orfűi Aquparkban fürdőztek. A tábort igazán hangulatossá tette az esti tábortűz, a szalonnasütés, valamint a hagyományápolást szolgáló német dalok éneklése, táncok tanulása, és a táncház.
A programok megvalósulását, az étkeztetést és az utazást az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt pályázaton (NEMZ-TAB-18-0129) elnyert összegből, az Udvari Német Önkormányzat által kapott támogatásból, valamint a fenntartó: a Pécsi Egyházmegye támogatásával valósult meg.
Nyári ügyelet
Nyári ügyelet
Boldog Gizella Kat. Ált. Iskola
Minden héten szerdán: 8.00-12.00
Szent Ferenc Katolikus Óvoda
Július hónapban minden szerdán: 9.00 – 11.30