Kedves Látogató!

Tisztelettel és szeretettel köszöntöm a Boldog Gizella Katolikus Általános Iskola és Óvoda Szent Ferenc Katolikus Óvodájának hivatalos honlapján!

Több, mint 900 éves múltra visszatekintő, négy nemzetiségű város Mohács. A várost körülölelő Duna a természet kegyes ajándéka az itt élőknek.
A mezővárosból fokozatosan ipari kisvárossá alakuló település hat óvodájának egyike a Szent Ferenc Katolikus Óvoda. Óvodánk a város északi részén helyezkedik el, a legöregebb városrészben, egy 1730 - as években épült ferences kolostorépületben, melyet Szent Istvánról neveztek el.
Óvodánkban öt homogén életszervezésű csoportban 142 kisgyermek nevelését, gondozását, iskolai életre való felkészítését végezzük nagy odaadással.
Intézményünk a katolikus és nemzetiségi (német) nevelés mellet felvállalta a kiemelt figyelmet igénylő gyermekek gyermek integrált nevelését.
Egy sikeres Európai Uniós pályázatnak köszönhetően az óvoda belső tere közel 500 m2 – el nőtt meg. A bővítés komoly infrastrukturális fejlődést jelentett, hiszen minden olyan helyiségek kialakítása is biztosítottá válhatott, - mint tornaszoba, szülői tárgyaló, gyermekelkülönítő, nevelői szoba, fejlesztő és logopédiai szoba, megnövelt alapterületű csoportszobák, szertárak, és egyéb kiszolgáló helyiségek - melyek a gyermekek élet és mozgásterét, fejlődését és fejlesztését szolgálják.
A ferences szellemiségét megőrizve folytatjuk óvodai nevelésünket a modern, minden igényt kielégítő intézményben, melynek alapját a Tevékenységközpontú Óvodai Nevelési Program adaptációjára építettük. Ennek értelmében katolikus és nemzetiségi (német) óvodánk egész napját áthatja a játék, a mozgás, a német nyelv, valamint a tapasztalás útján szerzett tanulás, melyek mellett a közösségformálásunk egy sajátos világszemlélettel párosul. Nevelésünk alapját, a gyermekközpontú, a szereteten, egymás elfogadásán alapuló teljes gyermeki személyiséget fejlesztő, más népek kultúráját, hagyományit, nyelvét és szokásait felvállaló, a hit alapjait megalapozó erkölcsi értékek előtérbe helyező szemlélet és gyakorlat hatja át. Ehhez, mára már maximálisan biztosítani tudjuk a megfelelő személyi és tárgyi környezetet, melyek segítségével az egészséges életmód kialakítására, a környezettudatos magatartásmódra nevelésre, valamint a gyermeki felzárkóztatásra és tehetséggondozásra kiemelt figyelmet szánunk. Óvodánkból kellő önbizalommal, megfelelő magabiztossággal és ismeretekkel felvértezve lépnek gyermekeink az iskolába. Ez a fajta nevelés, szemlélet teszi óvodánkat egyedivé, sokszínűvé és egyben vonzóvá is a szülők körében. A család és az óvoda kapcsolatrendszere széles spalettán mozog, melyre jellemző a nyitottság, sokszínűség, a nyitott, de leginkább kiegyensúlyozottság.
Azt valljuk és vállaljuk, hogy akkor lehetünk jó óvoda, ha:
 A gyermek személyiségéből, legtermészetesebb megnyilvánulásaiból kiindulva olyan szeretetteljes óvodai légkör megteremtésén dolgozunk, amelyben a gyermeket megbecsülés, bizalom és szeretet övezi.
 Keresztény nevelésünk alapja a Biblia, ami segíti a gyermekeket, hogy megismerjék önmagukat és az őket körülvevő csodálatos világot, egyre jobban elkötelezzék magukat ennek védelmére, óvására.
 Gyermeki tevékenység legfőbb alapjának a játékot tekintjük, és elsődlegességét hangsúlyozzuk, valamint önmaguk és mások tiszteletét erősítjük.
 Óvodapedagógusaink és a nem óvodapedagógusaink is azonosulási mintául szolgálnak gyermekeink számára – az óvodai közösség minden tagja osztozik a keresztény világszemlélettel.
 A német nyelvi környezetet aktívan biztosítjuk, mely révén megismerik a gyermekek a nyelvet, a kisebbségi életmódot, a kultúrát, a hagyományokat, a szokásokat, melyekben tevékenyen részt tudnak venni. Fontos számunkra ez az átörökítő, hagyományápoló tevékenység. Felkészítjük a gyermekeket a kisebbségi-nyelv iskolai tanulására.

Aktualitások

 

 

 

 okoiskola logo

 

Energiatudatos Iskola page 001

 

 

DSD logó

 

zöld óvoda

December 2024
H K Sz Cs P Szo V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Szent Vér Báta